HTML

Hétköznapi emberek

"Soha nem érdekelt igazán egy város, sem egy táj - a valóságban mindig csak az emberek érdekeltek. Firenze értelme számomra nem az Uffizi, nem is a Boboli-kert, hanem egy angol nő, vagy a Via Tornabuonit környező szűk utcák egyikében egy toscanai suszter."

Linkblog

Gyengédség

2010.03.08. 17:11 _romanista

Ha elfogadjuk az Utas és holdvilág egyik mondatát - egyetlen mondat csupán, mégis hatalmas jelentőséggel bír -, miszerint: "A londoni november nem is hónap - mondta -, hanem lélekállapot."; tehát ha ezt elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a vasárnap délután, a vasárnap este Magyarországon nem napszak, hanem ugyanúgy lelkiállapot.

Mint most vasárnap este a teljesen kihalt és bűnnel mélyen átitatott Váci utca és Vörösmarty tér, elvétve csak néhány kurva: "Nem tudjátok, hogy merre van a Régiposta utca?", majd a teljesen fölösleges útbaigazítás után nyílegyenesen haladnak tovább a másik irányba.

Játszunk el a gondolattal, hogy az olvasmányélményektől, örökölt lelkialkattól kellőképpen szomorú sétáló zsebében valószínűtlenül sok pénz lapul, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ismerkedésbe kezd valamelyik lánnyal. Semmit mást nem kér, csupán némi gyengédséget, egy ágyat egy meleg szobában: egy óránál semmiképpen nem hosszabb pihenést.

Vajon tudnák ők értelmezni a gyengédséget, mint kategóriát, és vajon mennyi lenne ennek az ára?

Szólj hozzá!

Címkék: jelen kurvák testiség

A bejegyzés trackback címe:

https://hetkoznapiemberek.blog.hu/api/trackback/id/tr541821536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása