A múlt héten azt a megbízást kaptuk egy állami intézménytől, hogy készítsünk fiataloknak és a szüleiknek szóló, a klasszikus szakmákat - villanyszerelő, szakács, cukrász, ács, burkoló, autószerelő - népszerűsítő reklámkampányt.
Ez a megbízás jutott eszembe most hétvégén, amikor találkoztam egy kiegyensúlyozott és öntudatos iparossal. H. úrhoz kellett mennem szombat délután, valamit el kellett hoznom tőle. H. úr nem a szavak embere: kimérten fogad, talán még foghegyről sem köszön, egy fejbiccentéssel üdvözöl csupán. Rövidnek induló beszélgetésünk aztán egészen hosszúra nyúlik.
H. úr büszkén meséli, hogy igen magas testsúlya ellenére a vérnyomását leszámítva teljesen egészséges: az idegrendszer, ugye. Már semmin nem idegesíti magát: "Mindent megkaptam az élettől, amit fiatal koromban elterveztem: ház, család, gyerekek, unoka." Elmeséli, hogy tanuló korában a mestere azzal indította útjára, hogy nincsen olyan, amit ne lehetne megcsinálni: ez máig önbizalmat ad neki. H. úr nem sokra tartja a kereskedelmet, a produktumban hisz.
A mesterségéről való beszélgetés egészen megnyitja: a műhelybe invitál, nézzek csak szét. Nem hiszem, hogy erre más téma képes lenne, bár túláradó kedvességről azért nem lehet beszélni. Elköszönéskor aztán visszaáll a világ rendje: inkább csak magának morogja: "Viszonlátásra."
