HTML

Hétköznapi emberek

"Soha nem érdekelt igazán egy város, sem egy táj - a valóságban mindig csak az emberek érdekeltek. Firenze értelme számomra nem az Uffizi, nem is a Boboli-kert, hanem egy angol nő, vagy a Via Tornabuonit környező szűk utcák egyikében egy toscanai suszter."

Linkblog

Soffritto

2014.02.15. 17:43 _romanista

soffritto.jpgEgyszer elpanaszoltam Antoniónak, egy budai pizzéria szicíliai tulajdonosának, hogy a gyerekem csak vajastésztát hajlandó enni. "Come la mia mamma" - mondta akkor Antonio. Tegnap megint beszélgettünk, és én ezt újra szóba hoztam neki, mire elmesélte, hogy gyakran sokan esznek náluk: az apukája, a nővére, annak a férje és a gyerekeik. Ilyenkor az anyukája mindenkinek a kedvencét főzi, ráadásul úgy, hogy legyen még a következő napokra is.

Mikor elkészül mindennel, például az órákig fövő babos tésztával, akkor kiszed magának pár szál spagettit, összekeveri egy kis vajjal, megszórja parmezánnal - ő ezt szereti. És ahogyan Antonio erről beszélt, egyszer csak kiejtette a szót: soffritto... Ez a levesek és raguk alapja: van fokhagymás kicsi chili paprikával, és van olyan, amelybe apró vágott hagyma, répa és angolzeller kerül. Mindkettőt olívaolajon kell párolni nagyon kis lángon, hosszú ideig. Antonio szerint a hagymát és a fokhagymát tilos keverni: az maga az istenkáromlás.

Olyan mély áhítattal és egyszerre valami olyan magától értetődő természetességgel beszélt a szicíliai konyháról, a babos tészta főzéséről, a fokhagymás spagettiről és magáról a soffrittóról, hogy az ember egészen meghatódott tőle; még ma is sokszor eszembe jutott. Ezek a mezítlábas, nagyon egyszerű ételek Antonio szavaitól olyan ruhakölteményeket kaptak magukra, hogy egyenesen a Scala díszpáholyában láttam őket.

És amikor ma nem is tudom, hogy hanyadszor eszembe jutott a beszélgetésünk, egyszer csak belém hasított a gondolat: vajon mi miért nem emeljük ilyen királyi rangra mondjuk a kelkáposzta főzeléket? Azon nyomban csináltam is egy Facebook oldalt: Legyen 2014 a kelkáposzta főzelék éve!

Királyi rangot e nemes és egyszerű ételnek: készüljön mangalicazsíros rántással, legyen vegán, netán makrobiotikus, kerüljön bele egész kömény vagy porított - teljesen mindegy: emeljük fel a kelkáposzta főzeléket az őt megillető helyre!

Szólj hozzá!

Farzseb

2013.12.08. 22:24 _romanista

címer.jpgVéget ért a labdarúgó bajnokság őszi idénye, és én a Fradiról szeretnék írni. Mindenkinek elmondom, és lassan már én magam is unom saját magamat: egészen a gimnáziumig, vagy talán még utána is azt hittem, hogy ez a kötődés, ez az elkötelezettség egy egész életen át ki fog tartani. Bizonyos szempontból ki is tart, de messze nem úgy, mint régen.

A lényeg: hosszú évek után idén ősszel kiváltottam a szurkolói kártyát, és kimentem az MTK és az Újpest elleni meccsekre. Az egyiken volt a Csatáry kiírás, a másikon meg a pályára való berohanás, de nem ezekről szeretnék írni, ezekről már mindenki elmondta a véleményét.

Egy egészen apró élményt szeretnék megosztani. Az Újpest elleni meccsen sok helyen álltam: álltam a kapu mögött jobboldalon, aztán baloldalon, végül a második félidőben bementem a Fradi-táborba. A pénztárcám a farzsebemben volt; és mint mindig, ha tömegben vagyok, időnként megtapogatom, hogy meg van-e még. A Nyugati téri aluljárón például úgy megyek keresztül, hogy görcsösen fogom a zsebemet, de a metrón vagy a villamosan is így utazom. De itt most nem nyúltam folyamatosan a zsebemhez, nem ellenőriztem percenként, hogy meg van-e még: tudtam, hogy itt biztosan nem fogják kilopni a zsebemből. És azért ez nagyon jó érzés volt, és nagyon jó erre visszagondolnom.

Igazán csak egyet sajnálok: akit én szeretnék edzőnek, ő már soha nem lehet a Fradi edzője...

Szólj hozzá!

Címkék: foci ferencváros fradi szurkoló

Búcsú Bächer Ivántól

2013.12.02. 21:38 _romanista

bacher-nagy-d00005229bc26d9e1f9b7.jpgVoltam egyszer egy rendezvényen, ahol egy Nagy Embert, magát a Pápát ünnepeltek X. születésnapján. Illusztris társaság köszöntötte: az Író, az Irodalmár, a Történész és Bächer Iván. Mindenki írt neki valami személyest, azt olvasták fel a Pápának: udvarias, szellemes, nagyon korrekt írások voltak - a közönség és a Pápa is udvariasan nevettek, udvariasan tapsoltak. (Ha egy személy ilyen, mint ezek az írások, arra szokta mondani Nagyanyám: kellemes emberek.)

Egyedül Bächer Iván nem írt semmit, ő csak elkezdett beszélni, és abban a pillanatban kínos csönd lett, mert mindenről beszélt, csak a Nagy Emberről és a születésnapjáról nem. Nem kapcsolódott az előtte szólókhoz, öncélúan, talán csak magának beszélt arról, ami neki fontos. Egyáltalán nem volt kellemes, ahogyan a kínos csönd sem volt az.

És egyre csak beszélt, és a csönd egyre kínosabb és egyre feszültebb lett. Aztán egyszer csak, egy varázsütésre a beszélő az egészet valami hihetetlen békével és finomsággal lekerekítette: mintha a korábbi szavak indulatait összemorzsolta volna az ujjaival és szétszórta volna a teremben. Liszt h-moll szonátájának legsűrűbb részéből egyszer csak egy Chopin noktürn.

Az este után nagyon sokat gondoltam rá, hetekkel, hónapokkal később is eszembe jutott, ahogyan ül a széken, ahogyan beszél, a szemei; az indulatai, az indulatok mögött a fájdalmak, és a végén a megbékélés.

Nyugodjon békében!

6 komment

Címkék: bächer iván

Írás

2013.02.23. 11:57 _romanista

Ezt az idézetet egyszer már használtam egy másik bejegyzésben egy másik blogon.

"Az életrajzomat megírtam már versekben. Abban a kis könyvemben, amelyet legjobban szeretek és legtöbbre becsülök, A szegény kisgyermek panaszai-ban, megírtam összes emlékeimet. Más nem történt velem. Azóta sokat utaztam külföldön. A bécsi diákéveim, a párisi útjaim, az olasz kalandozásaim azonban nem hagytak bennem olyan mély nyomot, mint az, hogy egyszer este az apám a sötét zongoraszobába küldött szivarért. Úgy érzem, hogy mindennél érdekesebb a magyar vidék és mindennél izgatóbb a magyar polgári osztály, amelynek fia és írója vagyok. Őseim hatod-hetedíziglen szegény, könyvet-bújó, intelligens emberek voltak, akik vidéken éltek-haltak, kis szobák ódon asztalain, horgolt arabeszkes (stilizált díszítés) terítőjén hagyták az életük és a kezük nyomát. A vidék a csodák földje. Aki itt nő fel, annak tágabb a szeme, mint azoknak, akik egy nyugodt, bölcsen berendezett fővárosban kapják az élettől a keresztséget. Engem a magyar kisvárosban rejlő titokzatosság, a vidéki emberben rejlő misztikum zaklatott írásra, és csak annyiban érzem magam írónak, amennyiben a vidékben munkáló erőtől kaptam erőt. Ott, ahol nincs semmi esemény, csak bor, kártya és mély-mély szomorúság, a lélek élete meghatványozódik, nem tágul, csak mélyül, sűrű, intenzív, különös lesz. Minden vidéki élet csak lelki élet." (Kosztolányi Dezső)

Azt hiszem, hogy én akkor érzem a legjobban magamat, ha írhatok. Ha megírhatom, hogy egyszer a VII. kerületben a Wesselényi utcában a troliról láttam egy kaftános zsidót, aki egy kézikocsit húzott maga után, vagy amikor a Krisztina körúton egy olcsó vendéglőben láttam egy idősebb férfit, aki az utolsó korty sörét olyan mély áhítattal itta meg a vasárnapi ebédjéhez, mintha egész héten arra készült volna.

Az én szivarszobám a VII. kerület gettó része, és bizonyos szomorkás budai környékek, de legfőképpen a Böszörményi út - mindkettő mélyen brahmsi.

És hosszú évek után újra és újra előjönnek a képek a kézikocsit húzó zsidóról, a sörivóról, és minden ilyen alkalommal az a lebegéshez hasonló képzelődés: vajon mind az ötezer évének terhét húzta-e abban a kocsiban az a zsidó ember, és húzza-e most is, és vajon az az ebédelő férfi reggel alaposan kiolvasta-e a Magyar Nemzetet és a Demokratát, esetleg a Magyar Fórumot?

Semmi nem tölt fel annyira, mint amikor munka után a VII. kerületben sétálok - ezt szinte senki nem értette, hogy hogyan tud a lelkem kiszellőzni ebben a nyomasztó városrészben; vagy amikor szombat reggel a Böszörményi úton intézem a bevásárlást: zöldséges, lottózás, biobolt, és persze sör a Tik-Takban.

Szólj hozzá!

Címkék: zsidónegyed 7. kerület böszörményi út 12. kerület

Tony Montana és a Kinder Orbit

2012.12.30. 13:59 _romanista

"Miért hozták be?" - kérdezem a rendőrt az őrszobán. "Megszökött az intézetből, aztán a kórházból, pedig ott legalább jó dolga volt..." - feleli. 14 éves, intézetben lakik vidéken, a nagyok állandóan verik, most is tele a nyaka égési sebekkel: közelről égették valami gázzal. Budapestre jött kórházba, ahol ellátták, de onnan is megszökött.

"Bántanak? - kérdezem már őt. Bólint, nem nagyon szól, ül a padon terepszínű ruhában, edzőcipőben. Bár van kabátja, se sapka, se sál - "szabadon van a nyaka a hidegben" - Nagyanyám és Anyám régi mondatai. Fiatalabbnak néz ki, mint 14 éves; elég vézna és nagyon csúnya kisfiú: nagy, deformált orr, kicsit nyúlszáj-szerű képződmény az orra alatt.

tony_montana.jpg"Miért nem ütsz vissza?" "Én nagyon gyenge vagyok..." "És nincsen, aki megvédne?" "Nincsen egy barátom se..." "És csak a nagyok vernek?" "Nem, a kicsik is..." "És hányan? Öten?" "Öten, tízen..."

Szomorúak a szemei, de van bennük valami dac és elszántság: "... azért is nagyon ki fogom magam gyúrni..."; lehet, hogy a jövő Tony Montanája ül most itt előttem.

"Miért vagy intézetben?" "Hosszú..." "Hát, most van időnk, tényleg érdekel..." - és tényleg érdekel. "Sokszor megszöktem otthonról..."

Eszembe jut, hogy a gyerekem vetetett velem egy rózsaszínű Kinder Orbitot magának, csak a zsebemben maradt. "Tessék, kéred ezt?" Nagyon örül: "Köszönöm..."A rendőr is próbál gondoskodni róla: "Teát kérsz, hozzak Neked?" Azt nem kéri.

Valamit még kéne neki adni. Megnézem a pénztárcámat: van benne egy tízezres - ez túl sok -, és egy ötszázas - ez pont jó lesz. "Tedd el, és egyél valami jót belőle, de légy szíves ne hülyeségre költsd..." A kicsi sunyi szemei felcsillannak, még boldogabb, mint a rágótól. Ül a padon, én visszamegyek a terem mások sarkába, ott álldogálok. Folyton keresi a tekintetemet: hálásan mosolyog, a sunyi mosolya elárulja, hogy ebből bizony pedig valami hülyeséget fog venni, de legalább nem hazudik egyetlen gesztusa sem.

orbit.jpgKiveszi a cigarettát és a gyufát a zsebéből, alaposan bedugja a pénzt a cigis dobozba, aztán újra rám néz; az eddigi legerősebb és legbizalmasabb mosoly: "...ne félj, jól eldugtam, ez a mi titkunk..."

Közben én végzek, indulok haza: "Te, figyelj, azért néha basszál oda nekik, hidd el..." A rendőr is bólogat: "Én is ezt mondtam neki..."

Kicsi Tony Montana, ha évek múlva egyszer véletlenül találkozunk, ugye fogsz még emlékezni a Kinder Orbitra?

Szólj hozzá!

A Bölény

2012.02.04. 13:06 _romanista

Antal Imrével a Damjanich utcában, a Piroska vendéglőben. A szokásos körök: egy kis Unikum - szigorúan kicsi -, és egy pohár sör oda, egy korsó búzasör ide. Aztán Kibédi Ervin, Latinovits, Csurka. Mind a Damjanich utcában laktak. A Kibédi Ervin lakásába nem lehetett bemenni a sok virágtól, a Latinovits, a szent őrült, üvöltött az erkélyen, a Csurka pedig, aki szintén megfordult olykor a Piroskában, és ilyenkor mindig az asztalához ültette Imrét, már nem ír.

"Te, Pista, miért nem írsz már?" - meséli a párbeszédet Antal Imre. "Imre, én már kiírtam magam..." "És mi van a politikával, Pista?" "Imre, ne haragudj, asztálnál nem beszélek erről..."

Párszor én is láttam itt, mindig borjúlábat evett, és mindig egy üveg vörösbor volt előtte. Mellette nagyobb társaság: Gizella asszony, az elmaradhatatlan Győri Béla, egyszer meg Antal Imre.

Évekkel később Solymáron a Schultz sörözőben. Már nehezen járt, úgy kellett rásegíteni a kabátot, meg kitámogatni, de azért mindig pacal és hozzá mindig pár korsó sör.

Tényleg egy hatalmas Bölény volt, mindent megevett és megivott, amit csak lehetett.

90 komment · 1 trackback

Címkék: antal imre csurka istván solymár csurka 7. kerület damjanich utca schultz söröző

Megelőzés és rásegítés

2011.08.23. 19:10 _romanista

Tegnap este a hetedik kerület egyik utcájában egy orosz csemegeboltban. Az előadó érdekes keveréke a nációknak: eladni azt nagyon tud. A halkonzervek mellé kapok kóstolót a pultból, majd körbe vezet a boltban: mindenről elmondja, hogy mire jó. Az olajbogyó az emésztésre, a hal az erekre és a szívre; ezt többször hangsúlyozza: minden héten legalább egyszer halat kell enni, mert akkor nem jön ötven fölött a szívroham.

(Este a Tik-Takban kinyitjuk az egyik konzervet - a fémdobozból fogpiszkálóval esszük, előtte citromot csepegtettünk rá: mindenki boldog, a hal tényleg nagyon finom)

Tik-Tak után taxival haza: a sofőr cigarettázik, keze kilóg az ablakon. Nem is tudom, hogy miért kérdezem meg: "Mit szív?" "Ezüst Marlborót" - mutatja a dobozt. Általában rövid pirosat szokott, de most nem volt. "Nem fél?" - kérdezem. "Már késő félni, érelzáródás van a lábamban, infarktusom is volt..." - mondja teljesen nyugodtan, minden dicsekvés nélkül.

Azt hiszem, hogy tényleg nem fél, egyszerűen csak nagyon szeret cigarettázni, és meg van hozzá a bátorsága.

Szólj hozzá!

Címkék: orosz cigaretta jelen

Aprópénz

2010.12.23. 19:21 _romanista

D.-t az apróságok, a részletek soha nem érdekelték. Mindig nagyban, az egészet átfogóban gondolkozott, számára a részletek jelentették - sőt, meg merem kockáztatni: jelentik - a nyűgöt, a macerát.

Régóta őrzök egy képet magamban D.-ről. Pár hónappal ezelőtt együtt ebédeltünk; az ebéd végén aztán a számlát és az illendő tíz százalékot is annak rendje és módja szerint megfeleztük. A pénz ott pihent a számla mellett a tálcán, míg mi kissé feszülten vártuk a pincért - ez a közös ebédek legkínosabb része: vajon eleget adtunk-e, vajon stimmel-e a tíz százalék.

D. egyszer csak benyúlt a zsebébe és súlyos fémpénzeket helyezett a számlát bőségesen fedező összeg mellé: csak úgy pattogtak a fém száz és kétszáz forintos érmék. D. mozdulataiban, a jelenetben - alig pár másodperc volt az egész - nem volt semmi felvágó, semmi nagyzoló; nagyvonalúnak sem mondanám.

D. egyszerűen csak nem szereti az apróságokat és részleteket, és ahol lehet szabadul tőlük.

Szólj hozzá!

Nevetés

2010.12.23. 06:47 _romanista

P. nevet. Mindig és mindenen; szívből, az egész testéből, minden porcikájából, talán még a hajhagymái és a foggyökerei is nevetnek. Olykor elkomorul - főleg, ha igazságtalanság éri -; ilyenkor kicsit bánatos lesz az ábrázata, felhúzza a szemöldökét, hangja is kicsit panaszos. Persze azért a nevetés ott bujkál a szemében és a szája szegletében: csak a bánat-álarc mögül tekint ki megszeppenten.

És ahogy egyre jobban komorulna el az arca, és egyre keményebbé válna a bánat-alárc, úgy kapnak erőre a nevetés-molekulák. Előbb még leverten és bánatosan hevertek egy-egy szomorka-hajlatban, most fölpattannak, megrázzák és büszkén kihúzzák magukat: döntő ütközetre indulnak, hogy halálos csapást mérjenek a betolakodó idegenekre. A biggyedt ajkakat nyomban feltámasztják, a felhúzott szemöldököket elernyesztik, az aggodalmas gondolatokat kisöprik, a hang is a régi már; most éppen a bánattal megjelent arcpírrel hadakoznak. A pír térdre rogy a túlerővel szemben: egyedül maradt, társai a bánatban már mind megsemmisültek és leperegtek.

Mi mást is tehetne a pír: átáll, hiszen P. újra nevet: tiszta szívből, az egész testéből.

Szólj hozzá!

Góóól!

2010.11.14. 20:06 _romanista

Az előző bejegyzés A.-ja vízilabdázik, most hétvégén volt az első meccse. Ül az ember a medence mellett egy padon, nézi a gyerekeket, és könnybe lábad a szeme egy szép passztól, egy jó lövéstől vagy csak az igyekezet látványától.

És persze ilyenkor kicsit visszatér a múltba, és egy kicsit el is siratja azt.

1986-87 körül történt: Kiss János - Arany focimeccs - a budai iskolák Fradi - Újpestje. A meccs előre meg volt szervezve, biztosan miénk volt a pálya arra az egy órára, természetesen bíró is volt, így nem csoda, hogy valóságos tömeggel érkeztünk a Kiss János Altábornagy utcába: a játékosok, a csak nézők - fiúk és lányok vegyesen -, talán egy tornatanár is.

Akkor ott gigászok magas színvonalú csatájának éltük meg, most visszanézve éppen olyan grundfoci lenne, mint a mai vízilabda meccsek. Gól nélkül fordultunk, aztán a második félidőben egy bedobás után a kapu előtti tömegben - öldöklő küzdelem a meccs minden perce! - a fej és a labda ideális ponton és szögben találkozik. A találkozás első pillanatában tudja, érzi az ember, hogy ez bizony gól lesz: oda se néz, már fut is ki a távolugró homokba, nyakában az összes csapat-, és iskolatárs.

És micsoda érzés győztes gól után haza villamosozni: mintha az 59-es csak értünk jönne, azon sem lépődnénk meg, ha az idősek átadnák a helyüket, hiszen igazi hősök vagyunk, az csak természetes, hogy másnap elmaradt fizika órán a felelés...

Szólj hozzá!

Címkék: foci múlt jelen

Reggelek A.-val

2010.11.01. 19:03 _romanista

Az utóbbi időben hetente háromszor én viszem A.-t iskolába. Nem, A. nem a gyerekem, a nevelt gyereket meg nagyon nem szeretem használni, helyezze el ezt mindenki magában úgy, ahogyan szeretné.

A.-val a reggeli 10-15 perces utak szigorú forgatókönyv szerint zajlanak: hét óra harmincöt felé szoktunk indulni, így kényelmesen be tudunk kapcsolódni a Bartók Rádió adásába a reggeli játék előtt, amely úgy hét negyven körül kezdődik.

"Tudod?" - kérdezi A. a feladvány elhangzása után, és ezzel a részéről az egész útra tervezett beszélgetés le is van rendezve, talán még néha megkérdezi a megfejtés után: "Te is erre gondoltál?"

Így érünk az iskolához: szótlanul ülünk egymás mellett, szól a rádió, én kötelességszerűen telefonálgatok, hogy megfejtsem a rejtvényt és hogy nyerjek - a Bartók vonala természetesen mindig foglalt.

A. aztán az iskolánál kiszáll: köszönünk - semmi érzelmeskedés, szigorú, szikár férfias elköszönés -, de néha azért visszafordul, hogy integessen. Az utóbbi pár alkalommal aztán a visszanézés és az integetés elmaradt, és be kell vallanom: egészen csalódott és szomorú lettem...

Szólj hozzá!

Címkék: jelen

Római arcok

2010.05.29. 07:50 _romanista

Jelen írás nemrégiben megjelent az nst.blog.hu oldalon, azonban sajnos a képek nem a megfelelő helyre kerültek, ezért szeretném itt közzétenni a megfelelő kép-sorrenddel, valamint a helyesírási hibák javításával.

"Soha nem érdekelt igazán egy város, sem egy táj - a valóságban mindig csak az emberek érdekeltek. Firenze értelme számomra nem az Uffizi, nem is a Boboli-kert, hanem egy angol nő, vagy a Via Tornabuonit környező szűk utcák egyikében egy toscanai suszter." 

Fenti idézet egészen nyugodtan átültethető a Roma – Cagliari meccsre is, valahogyan így: a meccs értelme számomra nem csak Totti két gólja, nem is az, hogy még az utolsó forduló előtt van a remény a bajnoki címre; számomra a meccs értelme a jegyeket intéző magyar utazási iroda alkalmazottjának talpraesett vasárnap délutáni telefonos intézkedése, a Curva Sud ultráinak lovagias viselkedése, vagy a római Campo dei Fiori piac egyik kofájának Roma és Totti iránti rajongása. De nézzük végig szép sorjában pár nap történését a meccs szemszögéből!

Az utolsó előtti forduló mérkőzései kivétel nélkül mind vasárnap 15:00-kor kezdődtek, az utazási iroda visszaigazolása szerint a jegyeknek legkésőbb vasárnap 12:00 óráig meg kellett (volna) érkezniük a szállásra. Fentieknek megfelelően szombat esti repülőjegyet foglatunk abban a reményben, hogy vasárnapra kipihenjük az utazás fáradalmait, komótosan megreggelizünk, legroszabb esetben pedig délben átvesszük a jegyeket, majd kényelmesen elbuszozunk a stadionig. (Csak a történeti hűség kedvéért említjük meg ferihegyi találkozásunkat a szintén a meccsre igyekvő párral, a háromtagú családdal, valamint a debreceni ultra testvérekkel – velük kedélyesen együtt nézzük a váróban a ZTE – Kispest meccset a várakozás perceiben.)

A terv szerint szombat este tíz fele már a szálláson vagyunk, első kérdésünk természetesen a jegyekre vonatkozik, amelyek, mint megtudjuk, még nem érkeztek meg. Nagyvonalúan legyintünk, hiszen Olaszországban vagyunk, nem számítunk tehát germános precizitásra. A legnagyobb lelki nyugalommal hajtjuk álomra fejünket: holnap úgyis minden rendben lesz. Nyugalmunk szilárdnak hitt falán az első hajszálrepedések úgy vasárnap 11 óra felé jelentkeznek: a jegyek még mindig sehol. A szállás kertjében várunk, motoros futárokhoz szokott fülünk minden motorberregésben a futárt hallja, fél órának kell eltelnie, hogy tudatosítsuk magunkban: a robogók hazájában vagyunk. Közben az első telefonhívást intézzük a vócseren megadott sürgösségi szám felé: kicsöng, de senki nem veszi fel. Déli tizenkettőkor már határozottan idegességről kell beszámolni; negyed egykor a számtalan sikertelen hívás után megpróbáljuk elérni a magyar utazási iroda kontaktját, aki nyilván a fenébe kíván minket pihenőnapján, ennek ellenére szívélyes és segítőkész. A negyed egy és háromnegyed kettő közötti másfél óra a folyamatosan emelkedő vérnyomás és pulzusszám, valamint az egyre halványuló remény jegyében zajlik: jegyek továbbra sincsenek sehol. Egy és negyed órával a meccs előtt döntünk: irány a stadion, majd csak lesz valahogy, majd csak be tudjuk magunkat könyörögni a vócserrel. Pár perces séta a buszmegállóhoz, hosszú percek óta várakozunk, mikor is megcsörren a korábban az utcai üzemmód legerősebb hangerejére állított telefon! A magyar iroda alkalmazottja jelentkezik: a jegyeket az olasz partner állítólag már pénteken a recepcióra szállította. Rohanás vissza a szállásra: ők természetesen semmit nem kaptak, telefon az utazási irodának újra: az olasz partner határozottan állítja, hogy a jegyek kiszállítása megtörtént, sőt alá is írtak valamilyen papírt. Patt. Elfojtott idegességgel kérjük a recepciós hölgyet – valósággal könyörgünk –, hogy a leglehetetlenebb helyet is nézze meg, minden apró zeget-zugot kutasson át, nem túl nagy lelkesedéssel, de azért megteszi: sehol semmi. Negyed három: időközben a zarándokszállást vezető nővér is megjelenik a színen; személye és a hely szelleme a más esteben sűrű káromkodások és ordibálás gondolatát sem engedi meg, feszültségoldónak kinyílik az első üveg sör, közben a nővér jóindulatát megnyerendő a futball és az egyház viszonyáról kezdünk neki magyarázni. Bár Roma szurkolók vagyunk, most mégis más irányból támadunk, hála Esti sporttárs nemrégiben, az Irriducibiliről publikált írásának, szinte szóról szóra idézzük: „Nem szabad elfeledkezni karitatív tevékenységükről, fő profilja volt ennek a munkanélküliek és az elesettek támogatása. Komoly együttműködésben voltak a római Kis Jézus kórházzal, állatmenhelyeket támogattak. A dél-ázsiai cunami utáni gyűjtésüknek köszönhetően 900.000 liter tiszta ivóvizet jutattak el a legsúlyosabb helyzetben lévő területekre.” Közben az utazási iroda azt ígéri, hogy megpróbál valahonnan jegyet szerezni, az óra 14:25-öt mutat: „Értse meg a nővér, azért kell háromra odaérnünk, mert a meccs Roma, Roma, Roma nélkül olyan, mint a mise Miatyánk nélkül. A nővér nevet: a miséből a Miatyánk elhagyható, közben befut a megmentő hívás: a Stadionnál bizonyos Domenicot kell keresni, a jegyeket ő fogja átadni. A taxi pár perc alatt megérkezik – az egyetlen, amire aznap nem kell várnunk –, 14:40-kor már az autóban ülünk, az Eros Ramazzottiból és Fabio Liveraniból összegyúrt taxis mindent megtesz, ami tőle telik, az égieknek hála, a forgalom is kedvező.

A Stadionnál Domenico – hogy jegyüzér vagy egy utazási iroda alkalmazottja: most ez teljesen mindegy… – egy köteg jegy közül kettőt átad, a jegyek a Curva Nordba szólnak (21-es kapu), mi meg a Curva Sudnál vagyunk, rohanva megkeressük a 21-es kaput, könyörögni sem kell, a jegyszedőnek / biztonsági embernek bőven elég a 21-es szám, mediterrán nagyvonalúsággal átsiklik a kanyaron. A kerítésen belül vagyunk tehát, száguldás fel a lépcsőn: 10-15 perccel a kezdés után – igaz, hogy Roma, Roma, Roma nélkül – de bent állunk a Curva Sudban…

Jó tíz perc, mire kifújjuk magunkat és akklimatizálódunk: a Curva Sud és a Curva Nord lényegében tele, a két oldalsó tribünön van szabad hely bőven, de azért olyan 50.000 – 60.000 nező biztosan összejött. (A Cagliari szurkolói minimális létszámban képviseltetik magukat.)

 

A meccset megelőző héten egy a Milan – Fiorentina meccset a helyszínen végig szurkoló ismerősöm mesélte, hogy a Milan táborban minden gond nélkül árulták és szívták a füvet: ez a Curva Sudban is így zajlik: szinte állandó hullámokban ér el hozzánk a jellegzetes szag.

Nagy ugrás az időben: a 70. perc táján jelen sorok szerzője már nagyon feszült a 0-0-ás állás miatt, így áldozatot kíván hozni: elmegy sörért és vízért, hátha úgy jár, mint a dohányos, aki éppen csak rágyújt, és abban a pillanatban azonnal megjelenik a busz. A sörszünet alatt azonban nem a Roma, hanem a Cagliari szerez gólt. A délelőtti rohangálástól kellőképpen fáradt, a söröktől és a passzív fűfogyasztástól – egyszerűen lehetetlen nem beszívni – szedált szurkoló azért csak elenged egy cifra káromkodást, és igazi magyaros búskomorsággal lelki szemei előtt már Milánó kék-fekete és Róma bugyikék részének örömünnepét látja. A Curva Sud a 75. percben azután fergetes szurkolásba kezd: pár perc múlva Totti egyenlít. A gól után a felettünk lévő sorokból valóságos emberzuhatag indul meg lefelé, magával sodorva jelen sorok szerzőjét és annak hölgytársaságát. Két soron át bucskázunk lefelé, valamelyest próbálom feltartóztatni a tömeget, isteni csoda, hogy komolyabb sérülés nélkül megússzuk. A mellettünk és alattunk álló négy ultra azonnal szóban forgó hölgy segítségére siet, valamint a befújt tizenegyes után egy szempillantás alatt testőrként fogják közre. (Az értékesített tizenegyes után egyebként az egyik hozzánk közel álló szurkoló meg is sérül a lerohanásban, őt úgy kell feltámogatni.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utolsó tíz perc nyugodtan, már-már unalomban telik, a Roma győzelme nem forog veszélyben, a négy ultrával kedélyesen elbeszélgetünk, egyikük harmadik füvescigijéből meg is kínál – ezt köszönettel visszautasítjuk.

A meccs után kétszer hangzik fel a Grazie, Roma – az elmaradt Roma, Roma, Roma-t azért ez sem tudja kárpótolni –, tiszteletkörök, Riise és Totti a sérülteket szállító kocsit vezeti, a játékosok gyerekei ellepik a pályát. A Capitano két gyerekével külön is tiszteletét teszi a Curva Sud előtt: zeng a c’e solo un Capitano. Külön ki kell emelni, hogy az ünneplés során a Curva Sud megemlékezik Roberto Rulliról is: viszonylag hosszú ideig egy emberként skandálják a nevét.

Bár több videót is készítettünk a meccs utáni fiesztáról, egyik sem lett igazán jó minőségű, ezért inkább hadd linkeljünk be egy közel 10 perces Youtube összeállítást.

A meccs után az elvonulás teljes nyugalomban és békében zajlik: a stadionon kívül nincsen semmilyen éneklés, agressziónak nyoma sincsen – nem mintha győztes meccs után erre számítottunk volna. Ekkor tűnik fel igazán, hogy szinte mindenki Totti mezben van: mint megtudjuk, ez a meccs a Capitano melletti kiállás vagy szimpátiatüntetés is volt egyben. Fáradtan még rövid belvárosi sétát teszünk, majd a szállásra érve azonnal lehívjuk a nővértől a várakozás alatt kapott grátisz söropciót: alvás problémák aznap éjjel nincsenek.

Vasárnap után még három napot maradunk Rómában: elhatározzuk, hogy klubszimpátiától függetlenül minden, focival kapcsolatos dolgot feljegyzünk, lefényképezünk, ezekből hadd osszunk meg még kettőt:

A meccs utáni nap délelőttjén a piacon az egyik standnál idős kofa áll Roma felsőben. Először titokban próbáljuk meg lefényképezni, majd stratégiát váltunk – két pont között a legrövidebb út az egyenes –, és nyíltan felfedjük szándékainkat. A „szabad egy fényképet készíteni?” kérdésre harsány „certo!” a válasz, de várjunk még egy kicsit, a képen mindenképpen legyen rajta a bukósisak is! Az első kép, mint látjuk, maga a visszafogottság, majd az idős hölgy hirtelen hangnemet vált, ujjaiból V betűt formál, és rekedt hangon kiabálja tele a piacot: „Francesco Totti, il piú grande giocatore del Mondo!”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül csak érdekességképpen szúrjuk be a meccset követő héten megjelent Il Romanista egyik fotóját, illetve annak képaláírást: Il Re, il piccolo Principe e la Principessa – ez kép és ez a kép aláírás egy stadionnyi Totti meznél jobban szimbolizálja azt a feltétel nélküli imádatot és rajongást, amely messze több már, mint személyi kultusz…

Szólj hozzá!

Címkék: foci olaszország as roma róma olasz foci jelen

WC kefe

2010.05.28. 10:52 _romanista

N. valahogy így mesélt V.-ről (N. visszaolvasta, és jóváhagyta):

„Azt, hogy én pesti vagyok, a kollégiumban mindenki az első pillanattól kezdve azonnal tudta: ezeknek a vidékieknek erre egyszerűen rááll a szemük. V.-ről viszont se ők – a született vidékiek, se én – a született pesti – nem tudta megmondani, hogy hová is valósi. Mert V.-t egyszerűen nem lehetett elhelyezni sehová: öt év alatt alig tudtunk meg róla valamit.

Azt tudtuk – már az első pillanatban látszott –, hogy egy gazdag család egyetlen elkényeztetett gyermeke: igazi egyke, aki meglehetősen gőgösen és kívülálló módjára viselkedett. Soha nem vett részt nagyhangú, tivornyaszerű közös szobai étkezéseinkben, mindig csendben és egyedül evett a konyhában. Mi egymást túllicitálva versenyt ordítottunk az otthonról hozott ételekről; azt azonban hogy ő mit eszik, soha nem tudtuk meg.

Nem csatlakozott olykor ordenáré játékainkhoz és beszélgetéseinkhez sem; néha ugyan ott volt, de mintha ott sem lett volna: teljes közönnyel hallgatott, csupán alkalmasint jelent meg egy halovány mosoly a szája szegletében, amikor a női altestről alpári stílusban beszéltünk. Talán magában sem hívta sehogy – ahogyan mi, úgy biztosan nem, de azt hiszem, hogy azt a bizonyos latin szót sem használta: erre nem volt szükség, mivel számára bizonyos témák egyszerűen nem léteztek.

A közös tanulásból is kivonta magát, soha nem segített senkinek, pedig sok mindent tudott, és sok mindent sokkal jobban tudott nálunk. Ha kérdeztünk tőle valamit, visszakérdezett vagy elsikálta a választ: mint a hal, úgy csúszott ki kezünkből minden ilyen alkalommal. A dolgok elmismásolásában egyébként nagyon tehetséges volt, egyszerűen utolérhetetlen.

Azt sem szerettük, ahogyan öltözködött: piperkőc volt, és mindig jólöltözött, de soha nem láttuk igazán elegánsnak: a legjobb, a legmárkasabb ruhák – amelyekre mi csak vágytunk – színtelenek, jellegtelenek, szürkék lettek rajta.

Ki kell mondani: nem szerettük, de nem is utáltuk, miközben semlegesek sem tudtunk maradni iránta. Amit éreztünk, az maga volt a kíváncsiság: mindannyiunkat vadul foglalkoztatta, hogy vajon milyen is ő valójában. Ő volt nekünk maga a talány. És szép lassan megkötöttük vele a mi hallgatólagos egyezségünket: megtűrtük, hogy megfigyelhessük, és hogy beszélhessünk róla.

Úgy gondoltuk, azért eszik egyedül, mert valójában ilyenkor nem is eszik: neki nincsen szüksége élelemre, talán szervei sincsenek, nem emészt, nem választ ki, nincs is szíve, nincsenek erei, nincsen vére – ha egyszer megszúrnánk, leeresztene, mint egy matrac.

Egyikünk aztán egyszer arra lett figyelmes, hogy az egyik fiú WC-t valaki sohasem teszi rendbe maga után. Megállapodtunk, hogy a folyosón lévő WC-kből egyet soha nem használunk, őt természetesen nem avattuk be a játékba. Két héten át aztán minden egyes nap mint megannyi ügybuzgó nyomozó kerestük fel azt a bizonyos magára hagyott kabint, és remegve állapítottuk meg: hipotézisunk megállni látszik; ő az, aki nem teszi rendbe maga után a WC-t.

A bizonyíték – miszerint mégis emészt és mégis kiválaszt, és így vélhetően vannak szervei, van szíve, vannak erei és abban vér is csorog – nem hogy megkönnyített, hanem egyenesen boldoggá tett minket: egykeségének minden önzése, beleértve a piperkőckségét és ficsúrságát is legyőző önzéscsúcs is, a mismásoló kérdések, tanuláskor a segítség megtagadása egy pillanat alatt meg lett bocsátva, mert ha így, de legalább megbizonyosodtunk, hogy mégis is csak egy élőlény.”

6 komment

Címkék: múlt

Gyengédség 2.

2010.03.17. 12:27 _romanista

Alkalmi ismerősöm - a továbbikaban X., a neve a téma szempontjából most egyáltalán nem érdekes -, a múltkor azt mesélte, hogy nem tudott az elmúlt este a másnapi meccsre fogadni, mert nagyon berúgott. Kérdés nélkül is tovább mesélte a berúgás körülményeit: S.-hez jár fel egy héten többször, aki alkalmi ismerősöm szavait idézve "egy hajtós kurva volt", de az elmúlt években "szétitta az agyát". (A minél pontosabb leírás végett: S. orvosi tanácsra állítólag felhagyott a röviddel - korábban napi tíz feles -, hónapokig nem ivott, de mostanában visszaszokott, igaz ugyan, hogy csak napi három-négyet iszik, de persze megy hozzá a "borovicska, meg a sörövicske".)

Ennek megfelelően S. tiszteletdíja nem a régi szállodai idők színvonalát idézi, egy üveg bor kell csupán, hogy szerelmet adjon. X. alkalmanként a legolcsóbb bort, egy üveg koccintósat visz - "heti hat-nyolc kilóból meg is vagyok" -; X. szerint S. a bornak úgy örül, mintha egy aranyláncot kapna, ráadásul S. a testi szerelem minden formájára nyitott.

X. nem igazán gyengéd hangon mesél S.-ről, ebből arra lehet következtetni, hogy együttléteik alkalmával sem a gyengédség híve; a beszélgetés némely pontján valami egészen elemi vadság tör ki belőle: "lehet állatkodni" - mondja, ilyenkor ugrál, olykor a levegőbe bokszol.

X. egy rövid altörténtetben arra is kitér hogy az "állatkodás" mit jelent, ennek ismertetésétől most eltekintünk, csupán egyetlen motívumot emelünk ki: S. megkérte X.-et, hogy mossa meg a hátát. Ebből a kérésből az sejlik fel, hogy bár S. a szerelem minden formájára nyitott és nagyon iszik - X. elmondása alapján nem túlzás azt állítani, hogy valóban szétitta az agyát -, mégis tudja értelmezni a gyengédséget, sőt, talán kérés esetén tudna is adni, ami egy egykori "hajtós kurvától" igazán elvárható.

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol jelen kurvák testiség

Gyengédség

2010.03.08. 17:11 _romanista

Ha elfogadjuk az Utas és holdvilág egyik mondatát - egyetlen mondat csupán, mégis hatalmas jelentőséggel bír -, miszerint: "A londoni november nem is hónap - mondta -, hanem lélekállapot."; tehát ha ezt elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a vasárnap délután, a vasárnap este Magyarországon nem napszak, hanem ugyanúgy lelkiállapot.

Mint most vasárnap este a teljesen kihalt és bűnnel mélyen átitatott Váci utca és Vörösmarty tér, elvétve csak néhány kurva: "Nem tudjátok, hogy merre van a Régiposta utca?", majd a teljesen fölösleges útbaigazítás után nyílegyenesen haladnak tovább a másik irányba.

Játszunk el a gondolattal, hogy az olvasmányélményektől, örökölt lelkialkattól kellőképpen szomorú sétáló zsebében valószínűtlenül sok pénz lapul, és egy hirtelen ötlettől vezérelve ismerkedésbe kezd valamelyik lánnyal. Semmit mást nem kér, csupán némi gyengédséget, egy ágyat egy meleg szobában: egy óránál semmiképpen nem hosszabb pihenést.

Vajon tudnák ők értelmezni a gyengédséget, mint kategóriát, és vajon mennyi lenne ennek az ára?

Szólj hozzá!

Címkék: jelen kurvák testiség

B., az üzletember

2010.02.04. 10:24 _romanista

B. foglalkozását elég nehéz lenne meghatározni, szerintem ő sem tudná egyetlen szóban megtenni ezt, ezért használjunk nagyon tág kategóriákat és mondjuk azt, hogy B. üzletember vagy lobbista, ezek ellen egészen biztos, hogy B. sem tiltakozna.

B. minden beszélgetés alkalmával bombabiztos üzleteket ajánl: minden elő van készítve, minden le van zsírozva, csupán egyetlen apró találkozó hiányzik még, némi adminisztráció, és utána eljön a Kánaán, térdig fogunk gázolni a pénzben.

B. ezen beszélgetések alkalmával előszeretettel hivatkozik kiterjedt politikai és üzleti kapcsolataira. Nem is ismerősökről, munkatársakról vagy üzletfelekről van itt szó, hanem egyenesen barátokról: mindenki mindig a becenevén van említve - valósággal röpködnek minden alkalommal ezek a bizonyos becenevek. Rosszabb esetben - amikor a barátság nem olyan szoros - a szóban forgó személy Jani, Gyuri, Laci, soha nem János, György vagy László. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért van egy olyan érzésem, hogy B. állítólagos barátai előtt úgy viselkedik, mint Lefty Ruggiero, amikor megérkezik a Főnök: ő sem tudja, hogy zavarában melyik lábára álljon, ő sem tudja, hogy hogyan pipiskedjen.

 

Szólj hozzá!

Címkék: jelen

Az ötödikre várva

2009.11.14. 16:55 _romanista

Múltkor lementem a kocsmába meginni egy alkoholmentes sört. Ott találkoztam A.-val, akivel jó tíz éve nem láttuk egymást. Egészen megörültem neki, meg is kérdeztem, hogy kér-e egy sört - rendeset persze, hiszen A.-ról elég nehéz lenne elképzelni, hogy alkoholmenteset iszik. A. nem kért, mert mint mondta, még vezetnie kell. "És egy ilyet se kérsz?" - mutattam az enyémre. "Nem tesz jót a sok folyadék a szívemnek" - hárította el A. az invitálást.

"Miért, mi baja a szívednek?" "Négy szívrohamom volt" - felelte büszkén. "A negyediknél derült ki, hogy a harmadikat kihordtam lábon..." - ezt talán még büszkébben, még dacosabban mondta. "Akkor miért cigarettázol?" - kérdeztem. "Mert kurva jó!" - a büszkeséget határozott öntudat váltotta fel beszélgetésünk e pontján.

Majd hirtelen egészen lágy lírai hangnemben folytatta kicsit elmerengve: "Egyébként azt hiszem, hamarosan jön az ötödik, ebben a kurva országban egyszerűen nem lehet boldogulni... Nagyon jók a megérzéseim, sosem csalnak..." - a rövid piano taktusok után ismét vad erővel tért vissza és harsogott a fortissimo.

"Na, megyek, visszaülök a masinához" - szállt le a bárszékről, és leült az egyik asztalhoz, ahol a laptop-ja várta. Kifele menet rápillantottam a képernyőre: arra gondoltam, hogy nyilván levelet ír majd, vagy valami hasonlót ténykedik, hogy próbáljon boldogulni, ehelyett egészen elmélyedve pasziánszozott, fel sem nézett, amikor visszaköszönt.

Szólj hozzá!

Címkék: kocsma jelen

A szexfüggő

2009.11.14. 16:12 _romanista

X. masszőr, olykor elmegyek hozzá, és ilyenkor, mint az lenni szokott, beszélgetünk. Vannak olyan élethelyzetek - fodrász, taxi, masszőr -, amikor az ember jobban megnyílik, és viszonylag bizalmas információkat is megoszt a másikkal. X.-szel az egyik alkalommal arról beszélgettünk, hogy melyikünk mi nélkül nem tudna élni. És a meglehetősen hétköznapi, talán kicsit unalmas beszélgetés közben X. egyszer csak ezt mondta: "Én szexfüggő vagyok."

Azóta ez a mondat sokszor eszembe jut, és minden alkalommal eszembe juttatja az orgonistát, aki a nemek egymásra találása helyett a lelkek egymásra találásában hisz. Én azt gondoltam, hogy X.-et sem a lelkek, sem a nemek nem érdeklik igazán, ő a testek, testnyílások, hajlatok buja találkozásában és egymásra találásában hisz.

Illetve továbbra is ezt gondolom, de amióta alaposabban figyelem X.-t - a mozdulatait, a gesztusait, a szemjátékát, a hanglejtését -, azt kell, hogy mondjam, X. mindenhez úgy nyúl hozzá, úgy néz rá, mintha azonnal a magáévá akarná tenni.

Szólj hozzá!

Címkék: jelen testiség

Zs. könnyei

2009.11.04. 13:40 _romanista

A múlt héten egyik reggel a telefonomon megmutattam Zs.-nek, amit róla írtam. Az első mondatoknál látszólag még nem igazán értette, hogy miért is kell neki egy telefonon valamit elolvasnia, de aztán az összeráncolt szemöldök szépen elengedett, az arcizmai kisimultak, csak az elfolytott könnyek miatt nyelt olykor egy nagyot, ilyenkor az arcán egy pici rángás is végigfutott.

Mikor a végére ért, átadta a telefont és megkérdezte: "ezt rólam írtad...?" Itt már nem tudta visszatartani a sírást: álltunk egymással szemben, már nem is sírt, inkább zokogott, zavaromban csak ennyit tudtam mondani neki: "Jaj, Zs. hadd öleljelek meg..."

Ott álltuk a kávézó közepén, vendég sehol, és csak öleltük egymást ezzel az alapvetően ismeretlen nővel: "Egymást átölelve álltunk az utca forgatagában, mintha soha többé nem akarnánk elválni egymástól..." Az erőltetett mosoly, a lágy csók és a fölényes hang azonban elmaradt: nekünk nem kell távollét ahhoz, hogy a mi nagy tüzünk fellobbanjon, és azóta még nagyobb hőfokon égjen reggelente.

2 komment

Címkék: jelen

Enni kapni Zs.-től

2009.11.02. 11:40 _romanista

"Egy asszony, aki fel tudja sorolni, mi minden fontosabb neki, mint az, hogy ő adjon enni annak, akit szeret, hogy jelen legyen, amikor az ételt megkóstolja, mert arcáról azonnal le akarja olvasni, nem hiányzik-e neki belőle só vagy valami más fűszer - aki nő létére képes egy ilyen felsorolásra, annak fogalma sincs arról, hogy mit jelent szeretni." (A.É.)

Azt hiszem, hogy ha a Zs.-nek erről - a fontosabb dolgokról - egy listát kéne írnia, akkor egy üres lapot adna be. Zs. a munkahelyem közvetlen közelében egy kávézóban dolgozik már hosszú évek óta: kávét főz, szendvicseket készít, mosogat, szóval mindent csinál, amit egy ilyen helyen csinálni lehet.

És Zs. a hosszú évek után pontosan tudja, hogy mit és hogyan szeretek, ismeri az étkezési szokásaimat. Ha például reggel csak egyetlen szendvicset kérek, mindig megkérdezi, hogy biztosan elég lesz-e egy, mert ugye én kettőt szoktam kérni.

"Nem, köszönöm, most tényleg csak egyet kérek..." - a választ elfogadja, nem szól semmit, de amikor kérően ránézek, a szememből pontosan kiolvassa amit ő már jó előre tudott. Ilyenkor boldog, valósággal felragyog: "...én megmondtam..."

Reggeli szeánszaink szertartásosan minden alkalommal így érnek véget: "Zs., drága, nagyon köszönöm, nagyon szeretek Tőled enni kapni ..." Mire ő: "...én meg nagyon szeretek Neked enni adni ..."

Zs. egyébként szinte mindig jókedvű, néha látom csak rosszkedvűnek, de nem is ez a jó szó: olykor valamilyen bánat járja át a szívet egy pillanatra, de zsenge korát meghazudtoló bölcs asszonyi sóhajjal gyorsan elűzi, hiszen ott a munka: enni kell adni az éhes vendégeknek, és számára ennél nincsen fontosabb...

Szólj hozzá!

Címkék: múlt jelen

Memória

2009.10.22. 12:53 _romanista

Tegnap beszéltem telefonon a Wagner Társaság elnökével. A beszélgetés elején sietve biztosított róla, hogy ő emlékszik rám, hiszen egyszer egymás mellett ültünk egy előadáson. Azt hiszem, hogy ő mindenre emlékszik, ami Richard Wagnerrel kapcsolatos, még akkor is, ha csak halvány és áttételes ez a kapcsolat.

Arra a koncertre egyébként én is emlékszem: savanyú cukorkát szopogatott és bőszen jegyzetelt az előadás alatt. Szünetben és az előadás végén aztán a wágneriánusok valamilyen egészen mély túlfűtöttséggel, izgalommal és ügybuzgósággal keresték egymás társaságát; a kiváló és zajos sikerrel záruló előadás ellenére a sajátos lemondás, csalódás és nemtetszés ott ült az arcukon: hiába, azt a bizonyos ezerkilencszázvalahányas felvételt azóta sem sikerült megismételni senkinek.

Persze, ha akkor éltek volna, az sem lett volna tökéletes, hiszen élő ember nem lehet méltó Richard Wagnerhez, egyedül az idő és emlékek képesek megszépíteni előadásokat.

Szólj hozzá!

Címkék: múlt wagner wagner társaság

Birtoklás

2009.09.24. 07:27 _romanista

X. mindig kért. A meccsen tökmagot, a meccs után szállítást ide vagy oda, videofilmeket, lemezeket. Ha feljött hozzánk mindig mindent elfogadott: palacsintát, sört, vagy csak egy pohár vizet. És amiket nem kaphatott meg - például személyes dolgokat -, azokat kézbe vette, megfogdosta, és mindenhez fűzött valamilyen megjegyzést: nézéssel, érintéssel és szavakkal is birtokolni akart.

Nemrég járt nálunk valaki, aki szintén mindent megnézett, mindent megfogott, sőt, meg is szagolta, amit lehetett. Ez a félig cigány, félig zsidó lány azonban nem birtokolni akart, őt egyszerűen csak érdekelték a tárgyak és azokon keresztül a gazdájuk. Mindenhez a legnagyobb természetességgel és egyben valamilyen buja vadsággal nyúlt, aztán ugyanígy vizsgálta is őket: mintha a gazdájuk lelkében kutakodna, mintha az illatszerekből a használójukról vonna le következtetéseket egy javasasszony.

Talán mélyebbre hatolt az intim szférába, mint X., azonban a mozdulatok természetessége és magától értetődő volta miatt mégis sokkal kevésbé volt zavaró: X.-nek minden mozdulata és gesztusa maga volt az elfojtás, a mohó és kapzsi birtokolni vágyás, csak a neveltetése miatt nem vágott mindent zsebre azonnal.

1 komment

Címkék: múlt

Egy jólismert mozdulat és egy jólismert mondat

2009.09.20. 21:41 _romanista

Ma vendégségben voltunk: amolyan gyerekzsúr, a legidősebb két és fél, a legkisebb fél éves. A kezdeti izgalmak után aztán minden a helyére került: az apukák meccset néztek, az anyukák beszélgettek. A házigazda gyereke - nemsokára egy éves - a tévé előtt, tehát egészen közel az apjához valami mutatványba kezdett, befejezni azonban nem tudta: ingatagon állt az építőkockáin, a kezével meg egy bútor szélébe kapaszkodott, egészen homorú, labilis testtartás, lassan, de biztosan szétcsúszó lábak, másodpercek választották el csupán egy nagy eséstől.

Az anyja - aki egyébként lényegesebben messzebb volt, mint az apja - persze azonnal észrevette, és megkérte az apját, hogy segítsen neki, mielőtt elesik. Az apa lassan, nagyot sóhajtva kezdett el feltápászkodni a fotelből, talán egy káromkodást is elmormolt magában, az anya persze előbb odaért. A férjére nézett, egyetlen mondatot mondott csupán, de abban minden benne volt: elfojtott agresszió, szemrehányás, pengeszáj, szemszikrázás: "Maradj csak, nézd a meccset nyugodtan..."

Szólj hozzá!

Címkék: jelen

Séták a főtérre

2009.09.20. 16:11 _romanista

Az előző bejegyzésről eszembe jutott valaki, akit bár nagyon sűrűn láttam, de igazán csak látásból ismertem. Az elmúlt télen szombat és vasárnap délelőttönként rendszerint elsétáltunk a gyerekemmel a főtérre. Szinte minden ilyen séta alkalmával találkoztunk egy öregemberrel, aki szintén oda tartott, de míg mi a játszótérre mentünk, ő a kocsmába.

Úticélja ellenére mindig nagyon szépen volt öltözve, tiszta volt és jólápolt. A tízperces út megtétele nekünk negyven-ötven percbe tellett, neki ennél is többe. Gerincfájdalmai miatt két bottal is csak nagyon nehezen járt, alig vonszolta már magát. Olykor hosszú percekre meg kellett állnia, ilyenkor mélyen lélegzett, erőt gyűjtött a táv további megtételéhez.

Az utat minden nehézség ellenére valószínűleg nemcsak hétvégén, hanem a hét minden napján megtette. Nemrég aztán hallottam valakitől, hogy meghalt; közhelyszerű leírni, de nyilván ezek a séták és a napi fröccsök tartották a végén életben.

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol múlt

Oltás

2009.09.18. 07:28 _romanista

"Lehet, hogy a férje is él, ezeket az iszákosokat olykor konzerválja az ital..." - válaszolta apám az egyik régen nem látott ismerősünk hogyléte felőli érdeklődésemre.

Erről eszembe jutott X. néni férje - az egyszerűség kedvéért legyen a továbbiakban X. bácsi. X. nénihez az egyetem alatt matematika különórára jártam, az órák alatt olykor megjelent X. bácsi az ajtóban, egy helyben állva tántorgott, és rendszerint valamilyen politikai eszmefuttatásba kezdett. X. bácsi politikai nézetei a középtől messze jobbra helyezkedtek el egyébként. Hogy X. bácsi a cigarettát vagy az alkoholt szerette jobban, nem tudni - egyezzünk ki egy igazságos döntetlenben.

Egyszer fültanúja voltam X. néni és a fia telefonbeszélgetésének. Ez télen történt, a legnagyobb influenzajárvány idején, X. néni is erősen meg volt fázva. A fiú nyilván az apja felől érdeklődött, legalábbis X. néni válaszából erre lehetett következtetni: "A papa? Ah, ő nem beteg, ő be van oltva" - mondta X. néni nagyot sóhajtva.

Egy napon aztán egy vérrög alattomos és gyors támadást intézett X. bácsi ellen. Az oltás sajnos erre a támadásra nem terjedt ki, és szegény X. bácsi még a kezét sem tudta felemelni védekezés gyanánt... 

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol cigaretta múlt

süti beállítások módosítása