Múltkor lementem a kocsmába meginni egy alkoholmentes sört. Ott találkoztam A.-val, akivel jó tíz éve nem láttuk egymást. Egészen megörültem neki, meg is kérdeztem, hogy kér-e egy sört - rendeset persze, hiszen A.-ról elég nehéz lenne elképzelni, hogy alkoholmenteset iszik. A. nem kért, mert mint mondta, még vezetnie kell. "És egy ilyet se kérsz?" - mutattam az enyémre. "Nem tesz jót a sok folyadék a szívemnek" - hárította el A. az invitálást.
"Miért, mi baja a szívednek?" "Négy szívrohamom volt" - felelte büszkén. "A negyediknél derült ki, hogy a harmadikat kihordtam lábon..." - ezt talán még büszkébben, még dacosabban mondta. "Akkor miért cigarettázol?" - kérdeztem. "Mert kurva jó!" - a büszkeséget határozott öntudat váltotta fel beszélgetésünk e pontján.
Majd hirtelen egészen lágy lírai hangnemben folytatta kicsit elmerengve: "Egyébként azt hiszem, hamarosan jön az ötödik, ebben a kurva országban egyszerűen nem lehet boldogulni... Nagyon jók a megérzéseim, sosem csalnak..." - a rövid piano taktusok után ismét vad erővel tért vissza és harsogott a fortissimo.
"Na, megyek, visszaülök a masinához" - szállt le a bárszékről, és leült az egyik asztalhoz, ahol a laptop-ja várta. Kifele menet rápillantottam a képernyőre: arra gondoltam, hogy nyilván levelet ír majd, vagy valami hasonlót ténykedik, hogy próbáljon boldogulni, ehelyett egészen elmélyedve pasziánszozott, fel sem nézett, amikor visszaköszönt.
