Az előző bejegyzésről eszembe jutott valaki, akit bár nagyon sűrűn láttam, de igazán csak látásból ismertem. Az elmúlt télen szombat és vasárnap délelőttönként rendszerint elsétáltunk a gyerekemmel a főtérre. Szinte minden ilyen séta alkalmával találkoztunk egy öregemberrel, aki szintén oda tartott, de míg mi a játszótérre mentünk, ő a kocsmába.
Úticélja ellenére mindig nagyon szépen volt öltözve, tiszta volt és jólápolt. A tízperces út megtétele nekünk negyven-ötven percbe tellett, neki ennél is többe. Gerincfájdalmai miatt két bottal is csak nagyon nehezen járt, alig vonszolta már magát. Olykor hosszú percekre meg kellett állnia, ilyenkor mélyen lélegzett, erőt gyűjtött a táv további megtételéhez.
Az utat minden nehézség ellenére valószínűleg nemcsak hétvégén, hanem a hét minden napján megtette. Nemrég aztán hallottam valakitől, hogy meghalt; közhelyszerű leírni, de nyilván ezek a séták és a napi fröccsök tartották a végén életben.
