Ma vendégségben voltunk: amolyan gyerekzsúr, a legidősebb két és fél, a legkisebb fél éves. A kezdeti izgalmak után aztán minden a helyére került: az apukák meccset néztek, az anyukák beszélgettek. A házigazda gyereke - nemsokára egy éves - a tévé előtt, tehát egészen közel az apjához valami mutatványba kezdett, befejezni azonban nem tudta: ingatagon állt az építőkockáin, a kezével meg egy bútor szélébe kapaszkodott, egészen homorú, labilis testtartás, lassan, de biztosan szétcsúszó lábak, másodpercek választották el csupán egy nagy eséstől.
Az anyja - aki egyébként lényegesebben messzebb volt, mint az apja - persze azonnal észrevette, és megkérte az apját, hogy segítsen neki, mielőtt elesik. Az apa lassan, nagyot sóhajtva kezdett el feltápászkodni a fotelből, talán egy káromkodást is elmormolt magában, az anya persze előbb odaért. A férjére nézett, egyetlen mondatot mondott csupán, de abban minden benne volt: elfojtott agresszió, szemrehányás, pengeszáj, szemszikrázás: "Maradj csak, nézd a meccset nyugodtan..."
