X. mindig kért. A meccsen tökmagot, a meccs után szállítást ide vagy oda, videofilmeket, lemezeket. Ha feljött hozzánk mindig mindent elfogadott: palacsintát, sört, vagy csak egy pohár vizet. És amiket nem kaphatott meg - például személyes dolgokat -, azokat kézbe vette, megfogdosta, és mindenhez fűzött valamilyen megjegyzést: nézéssel, érintéssel és szavakkal is birtokolni akart.

Nemrég járt nálunk valaki, aki szintén mindent megnézett, mindent megfogott, sőt, meg is szagolta, amit lehetett. Ez a félig cigány, félig zsidó lány azonban nem birtokolni akart, őt egyszerűen csak érdekelték a tárgyak és azokon keresztül a gazdájuk. Mindenhez a legnagyobb természetességgel és egyben valamilyen buja vadsággal nyúlt, aztán ugyanígy vizsgálta is őket: mintha a gazdájuk lelkében kutakodna, mintha az illatszerekből a használójukról vonna le következtetéseket egy javasasszony.

Talán mélyebbre hatolt az intim szférába, mint X., azonban a mozdulatok természetessége és magától értetődő volta miatt mégis sokkal kevésbé volt zavaró: X.-nek minden mozdulata és gesztusa maga volt az elfojtás, a mohó és kapzsi birtokolni vágyás, csak a neveltetése miatt nem vágott mindent zsebre azonnal.