Mert mi, pontosabban mi is volt nekem a Fradi? A saját magam eligazodását segítő 'jelen' és 'múlt' címkékből most szigorúan csak a 'múlt' címkét használom.
A Fradi nekem harc anyámmal a konyhában a levessel: "egyet a Nyilasi kedvéért, egyet az Ebedli kedvéért", aztán állandó frusztráció 1982-től egészen 1992-ig az osztályban a sok Honvéd drukker között, közben a szívet tépő szomorúság és a mély fájdalom megélése az első Fradi meccsen - kettős rangadó: Fradi - Újpest 0-1, edző: Dalnoki Jenő.
Tíz éves koromtól huszonöt éves koromig folyamatos meccsrejárás, olykor szerda-szombat ritmusban, mindig ugyanaz a szektor, arcról ismerős szurkolók, némelyikükkel már üdvözlés és kézfogás az érkezéskor. A csúcspont: önkívületi állapot és öt sor lerohanás a Fradi - Real meccsen a gól után.
Utána egyre hosszabb szünetek, egyre több és egyre mélyebb hallgatás. Végül a teljes közöny.
Tegnap aztán megszólalt belül valami, és azóta egyszerűen nem hagy nyugodni. Talán a hazáját elhagyó érezhet ilyet az idegen országban: haza kell menni, most azonnal. Ez a hazatérés nem biztos, sőt, biztos, hogy nem meccsrejárás vagy meccsnézés formájában ölt majd testet, ez csupán maga a tisztánlátás: lehet Roma, Juventus, Liverpool, Real Madrid vagy Barcelona, a szurkoló ezekben a csapatokban a saját korábbi csapát akarja viszontlátni. Minden, a korábbira fordítandó energiát, szeretetet, törődést az újra kell irnyítani; minden most átélt gólöröm, izgalom, csalódás valójában a réginek szól.
És a tisztánlátás mellett a megbékélés is: ebben a kapcsolatban engem és sok ezer szurkolótársamat meg lehet csalni, ki lehet gúnyolni, de mi itthon más csapatot egyszerűen nem választhatunk, mert ez a gyerekkorban kötött vérszerződés tényleg egy életre szól.
