A panzióban, ahol az egyetem utolsó évei alatt éjszakai portásként dolgoztam, olykor megfordult X. úr. Rendszerint éjfél után és hölgytársasággal érkezett - látogatásai soha nem haladták meg az egy órát. A dzsipből egyébként először mindig a testőre szállt ki - nyilván ellenőrizni kellett, hogy tiszta-e a terep. X. úr saját elmondása szerint az egyik legismertebb nemesi család sarja volt, nemrég települt haza Amerikából, ahonnan is az egyik legnagyobb divattervező ruháit importálta, ennek ellenére X. úr csak papucsot, tenisznadrágot és teniszpolót hordott.
Azon a bizonyos éjjelen is éjfél után és hölgytársasággal érkezett X. úr, illetve a testőr mellett velük volt egy szintén papucsot viselő úr.
"Uram - kezdett intézkedni X. úr -, egész nap tárgyaltam, 600 kilométert vezettem a városban, felmennék egy szobába tárgyalni a hölggyel. Lehet, hogy érkezik majd egy attasé úr, kérem, hogy ültesse le és várjon meg." (X. úr egyébként mindig nagyon szívélyesen, sőt, már-már mézes-mázosan beszélt)
X. úr felment egy szobába a hölggyel, a testőr kiment a kocsihoz, ketten maradtunk a papucsos úrral. Vártunk. Az attasé úr természetesen nem érkezett meg, ellenben X. úr végezni látszott a tárgyalással: nem túl hangosan, de azért jól hallhatóan elélvezett.
600 kilométer, városban történő vezetés után ennyi a minimum, ami X. úrnak akkor kijárt.
