Péntek esti séta a zsidónegyedben. Kíváncsiság hajt be a Kazinczy utcai zsinagóga belső udvarába, innen nyílik a Hanna kóser étterem. Ha már itt vagyok, ide is be kell nézni: némi szorongással lépek be az ajtón. Felfokozott idegállapotú konyhai dolgozók a konyhában és az előtérben; teljes csendben, a legnagyobb nyugalomban vacsorázó zsidók az étteremben, némelyikükön nyúlprém kalap, az egész olyan, mint egy Chagall kép.
Az egyik igencsak ideges konyhán dolgozó asszony ki akar tessékelni, valahonnan előkerül egy kaftános ember, vörös haj, vörös szakál, a fején kipa. "Tessék maradni nyugodtan, nézzen szét bátran" - marasztal, de jobbnak látom kimenni, ő is velem tart. Az étterem előtti lépcsőn beszélgetünk, elmondja, alig páran élnek Magyarországon, akik hozzá hasonló módon tartják a vallást és hozzá hasonló módon öltözködnek.
"Rabbi tetszik lenni?" - kérdezem. "Nem, csak zsidó vagyok, de ez nekem éppen elég" - feleli kicsit elmélázva.
