Szurkoló taxissal az út a legnagyobb dugóban is csak egy pillanat, az idő valósággal röpül, az ember egészen bánja, mikor ki kell szállni az út végén, titokban arra gondol: milyen jó lenne kerülni egyet egy kukásautó miatt, hiszen annyi minden fontosat meg kéne még beszélni.
Egyszer Dublinban beszélgettem végig egy harminc perces utat Gerrarddal, a Liverpool szurkoló sofőrrel: az autó leglehetetlenebb helyén is apró Pool relikviák voltak. A magyarokat arrafelé egyébként különösen kedvelik, közhelyszerűen Puszkásszal indul a beszélgetés, érintjük a 2005-es Bajnokok Ligája döntőt, a Guinness-t - Gerrard legalább annyira szerette, mint a focit -, egyedül a legellenszenvesebb csapatban nem értünk egyet: neki a Manchester United, nekem az Arsenal, ennek ellenére az elváláskor hosszan szorongatjuk egymás kezét.
Mai élmény egy visszatérő sofőrrel: kölcsönösen felismerjük egymást, az autóban rögtön kiszúrom a Roma kulcstartót. A hétvégi forduló és a Roma gyenge szereplése azonnal témát ad: menjen-e az edző vagy maradjon? - mindketten szeretjük, de teljes az egyetértés: a klub és az edző kapcsolatában besült valami, fájó szívvel, de mennie kell. Élményt cserélünk külföldi meccsekről, sálakról, mezekről - csupa fontos dologról.
Fizetésnél a fuvardíj felett alig találok valami aprót borravalónak: "Hagyja csak, ez így tökéletes..." - veszi el az éppen csak felkerekített összeget. A futball tényleg az egyik legnagyszerűbb dolog a világon.
