Amikor az előző bejegyzést írtam, eszembe jutott R., akivel fél évig szobatársak voltunk Miskolcon. Százhúsz kilós fiú volt Mezőkövesdről: sűrű nézésű, jellegzetes matyó arc és dacos matyó büszkeség: "...nagyapám huszár volt, nyolcvan éves, életében most kapott először antibiotikumot..."
R. barátnője is a kollégiumban lakott, és mivel én csak négy éjszakát töltöttem lent, arra kértek, hogy toljuk össze az ágyakat: ne kelljen nekik minden péntek este összetolniuk és aztán vasárnap este visszatenni a helyükre; így aludtunk fél éven át hetente négy alkalommal egymás mellett R.-rel.
Viszonylag keveset beszéltünk, inkább piszkáltuk egymást :"matyó vért fogok inni"..."satnya pestiek" - R. idősebb volt nálam jó pár évvel és negyven kilóval több, én piszkáltam többet, ő tűrt egy darabig, aztán menetrendszerűen addig feszítettem a húrt, amíg R. le nem fogott. Alig bírtam megmozdulni az őserő szorításában: "...engedj el, baszd meg, mert szétcsaplak.." - lihegtem. "Kurva nagy szerencséd, hogy nem vagyok formában..." - fújtattam előtte immár szabadon.
R. meg csak nevetett ilyenkor a ravasz kék szemeivel és mind a százhúsz kiló jóindulatával.
