O. pincér egy olasz étteremben, tegnap is találkoztam vele. Úgy látom, hogy tökéletesen meg van békélve a sorsával: pincérek és eladók világgal szembeni sértettségének nyoma sincs, jókedvűen jár az asztalok, a pult és a konyha között.
O. nagyon szereti a gyerekeket: "Hétvégén viszem haza a keresztgyerekemet disznóvágásra"; az én gyerekem sorsát magzati kora óta folyamatosan figyelemmel követi: "Hogy van a kicsi?" - kérdezi gyakran. A nagyobb adagokban megnyilvánuló kivételezés és figyelmesség is érezhetően a gyereknek szól, még ha ő az esetek többségében nincs is velünk. Ilyenkor egyébként soha nem felejti el megemlíteni: "Azért tudok most többet hozni, mert nincsen itt a Főnököm" - hanghordozása és minden gesztusa tisztelet a férfi, a felettvaló iránt.
O. egyébként igen egyszerű lélek, nem csodálkoznék, ha hosszú kort érne meg, lelki arzenáljából ugyanis teljességgel hiányozik a túlbonyolításra és önmarcangolásra való hajlam.
