Hétvégén játszóházban voltunk a gyerekemmel. Egészen megirigyeltem a gyerekeket: négy szint átjárókkal, alagutakkal, összekötő csúszdákkal, csupa zeg-zug minden.
És hogy milyen kegyes a sors: egy remek játékot ad nekem is rögtön a játszóház után. Várjuk a liftet a bevásárlóközpontban, megérkezik egy másik család, az apukán Inter mez, rajtam AS Roma melegítő.
Szerencsére jó sokat kell várni, alaposan szemügyre tudom venni a mezt: az Inter 100 éves születésnapjára kiadott ünnepi viselet. A lift továbbra sincsen sehol: gondolatban már a Stadio Olimpico folyosóján vagyunk: apró, ideges bemelegítő mozdulatok a Roma - Inter derby előtt, közben megérkezik a felvonó, beszállunk: már a kamerák is figyelnek minket, ahogyan együtt megyünk ki a pályára. Meg kéne szólítani, be kéne avatni a játékba - gondolom magamban; földszint, mindjárt elválunk, gyorsan a melegítőn lévő Roma címerre mutatok, de azért elismerő pillantás az ő mezére is. Együtt nevetünk egy pillanatra, kilépünk, ők sietnek, én lassan sétálok, az emeletek helyett karéjokat látok, szinte hallom a hangorkánt, görögtüzek és koreográfiák a két kanyarban.
Egyszer mesélt valaki egy orvosról, aki megtanult két vizsgálat között ülve aludni a székében, elég volt neki csupán néhány perc. Ez az egész játék sem tartott tovább, mint két perc, mégis olyan volt, mint egy gyereknek két óra tömény játszóház...
