"Itt élt Kosztolányi. (...) Költő volt, szerelmes verseket írt a magyar nyelvhez, Magyarországhoz. Mindennap megajándékozta Magyarországot egy ízes szókötéssel, egy kifejezési árnyalattal, gúnyos vagy patetikus odaszólással." (M.S.)
Nem úgy az ismert médiaszemélyiség, aki bizonyítottan magyar apától származó gyermekeivel csak és kizárólag angolul hajlandó beszélni. A helyszín egy család-barát budai kávéház. A játszó-térben szülők asszisztálnak a gyerekek játékához: olykor pár udvarias szó és megértő fejbiccentés a felnőttek között, még ha első látásra nem is túl szimpatikusak egymásnak. Tapintatosan mindenki csak akkor avatkozik be a játékba, ha a saját gyereke egy játékot hosszabb időre kisajátítana: a játszóterek és játszóházak íratlan törvénye itt is él.
Ő azonban nem közösködik, még egy szempillantást sem vált senkivel, mindenkin gőgösen átnéz. Szemmel láthatóan a kínok kínját éli át minden percben, hogy itt, ilyen szegényes környezetben kell lennie: sehol egy filmsztár, sehol egy híresség. Kizárólag barátnőjével és gyermekeivel érintkezik: előbbivel valamilyen érthetetlen oknál fogva magyarul kell társalognia művészeti vezetőkről, stylist-okról.
Aztán egyszer csak az egyik gyereke egyedül marad a játszótérben a többi gyerekkel. (A ránézésre ötéves forma kisfiú hajviselete és ruházata akár egy jó tíz évvel idősebbé is lehetne.) Egészen elképesztő agresszivitással terrorizálja a többieket, a szülők megdöbbenve, de az előzmények után mély megértéssel, csendben tűrnek, senki nem szól: a kollektív dühnél és felháborodásnál jóval erősebb a kollektív sajnálat.
