Email érkezett hétvégén Amerikából a lassan 25 éve ott élő barátoktól, amelyben a feleség tudatja a családdal és a barátokkal, hogy a férj - a továbbiakban T. - augusztus első napjaiban szívműtéten fog átesni. Tényszerű levél az előzményekről, a műtét helyéről és idejéről, külön sor foglalkozik a sebésszel.

T. egyébként maga is orvos, végzettségét tekintve belgyógyász, a műtét előtt patológusként dolgozott New York-ban. Ennek ellenére soha nem orvosként gondoltam rá, hanem mint megszállott Jethro Tull vagy Brian May rajongóra. Utoljára most télen találkoztunk, a legtöbbet a 70-es és 80-as évek hazai és külföldi rockzenéjéről beszélgettünk, pontosabban ő beszélt, én meg hallgattam. Nem hiszem, hogy sokan lennének, akik többet tudnának a korszak zenéiről, T. mégis egészen szerényen és halkan beszél, mondandója végén egy halovány mosoly és egy apró szemlesütés: igen, ezt is tudom, ezt a lemezt is hallottam.

Talán nem is műtét kéne - gondolom magamban a levél olvasása után: T.-nek haza kéne jönnie és végig kéne sétálnia újra a Múzeum körúton miután órát tartott az orvosi egyetemen valamilyen nagyon elméleti témában: egyik antikváriumból ki, a másikba be, itt egy könyv, ott egy Deep Purple bakelit lemez.

Mivel a levél érkezése és a műtét között a sétára már semmi esély nem volt, igencsak felértékelődik a tegnap esti telefon T. fiával: a műtét sikerült, minden rendben.