Tegnap délután játszótéren voltam a gyerekemmel. A közel kétórás tartózkodás alatt pár percet együtt töltöttem el egy anyukával az egyik padon. Korábban egyszer már üldögéltünk vele ugyanígy, az volt a bevezetés, a mostani alkalom a tárgyalás. Valósággal ömlik belőle a szó: beszél magáról, a családjáról, a gyerekéről, becsületére legyen mondva, olykor kérdez is. A gyerekem közben hív, mennem kell a hintához.
Azonnal új beszélgetőtárs után néz, és persze rögtön talál is egy párt. Őket sokkal jobban ismeri, mint engem, így a kérdések és a beszélgetés témája is sokkal mélyebb: terveznek-e még gyereket, majd a kölcsönösség jegyében tudatja velük a maga álláspontját és tervét. A pár és gyerekük lassan távozik, közben a játszótér is egészen kiürült, páran vagyunk már csak.
Az egyik, nekem ismeretlen anyuka neki nem ismeretlen, azonnal mellette köt ki és indul minden elölről. Bár közel ülnek a hintához és hangosan is beszélnek, nem hallom, hogy miről: egészen telítődtem az elmúlt fél óra hanganyagával és hangélményével, ráadásul a gyerekemmel is meg kell vívnom egy csatát a hazaindulásról.
Mikor elköszönünk, már csak ketten maradnak a játszótéren: a gyerekeik játszanak, ők meg a padon beszélgetnek.
