Mint azt két hete megbeszéltük, J. most szombaton elkészítette a spenótot. Egy apró változás történt csupán: az eredetileg egyeztetett tükörtojás helyett főtt tojás lett a feltét. J. megint kedves volt és lelkes. A tojás különösen lázba hozta: mivel ez az egyik kedvenc főzeléke, nem érhette be a bolti tojással, a főtéren vásárolt egy pilisvörösvári öregasszonytól igazi házi tojást, hiszen annak egészen más az íze. Nem főzte teljesen keményre, a közepe egy picit lágy és folyós maradt: ahogyan ő is szereti.
A búcsúzáskor J. aztán ismét megerősíti: találjuk ki csütörtökig, hogy mit szeretnénk enni, ő aztán nagyon szívesen megfőzi azt nekünk szombaton. Rögtön javaslatokkal is él: nagyon szereti például a zöldborsó főzeléket majoránnás csirkesülttel - a főzeléket jó tejesen és picit édesre kell főzni, sok petrezselymet kell a végén hozzáadni -, de lehet bármi, igazán, akár rakott krumpli is. Mint egy magabiztos focista bedobáskor: indulhatok a kapu felé vagy vissza a kezdőkörbe, neki mindegy, ő egész biztosan a lábamra fogja dobni a labdát.
Ahogyan elhangzik a rakott krumpli, rögtön el is dől a jövő heti ebéd: "Legyen akkor rakott krumpli..." - indulok el egy gyors sprinttel a kapu felé. "...házi kolbásszal..." - ezt a szót már együtt mondjuk ki, mint egy összeszokott csatárpár, akik egymás gondolatait is ismerik, lerázzuk magunkról a védőket. Már csak a kapussal állunk szemben, ezt itt most J.-re kell hagyni, neki kell a támadást befejeznie, hiszen tőle indult az akció, ő már a bedobáskor látta az akció ívét: "...és házi tojással..." - óriási gól a jobb felső sarokban.
